Próba

Amint Aida leszállt a villamosról, azonnal észrevette a megbeszélt találkahelyen álló Rafaelt. Nagyot dobbant a szíve, hiszen már hosszú hónapok óta nem látta őt. Igyekezett nyugalmat, higgadtságot erőltetni magára, és természetes járással odasétált a férfihoz. Két puszival köszöntötték egymást, majd elindultak a színház felé.
Miután karácsonykor újra felvették a kapcsolatot, nem volt könnyű időpontot találni a személyes találkozóra, főként Rafael bokros teendői miatt. Kétszer kellett elhalasztaniuk a megbeszélt napot, és ami azt illeti, a férfi most sem ért rá egészen. Ugyanis egy zenekari próba elé nézett, de nem szerette volna harmadjára is lefújni az Aidával megbeszélt találkozót, ezért elhívta, hogy megnézze, meghallgassa őket.
A próbát a színház egyik termében tartották, mivel az összes zenekari poszton egy-egy színész játszott – Rafael volt a dobos.
Útközben nem beszéltek egymással túl sokat, de szerencsére nem volt messze a színház. A művészbejárón keresztül léptek be az épületbe, aztán átvágtak néhány folyosón, végül megálltak egy nagy terem előtt.
– Ide most bezárlak – közölte Rafael.
– Oké, csak majd reggel engedj ki, hogy beérjek a munkahelyemre – felelte Aida, mire a férfi röviden felnevetett. Öröm volt újra hallani ezt a hangot.
A teremben Rafael elkezdte összerakni a dobfelszerelést, Aida pedig ezalatt egy széken ücsörgött, és akadozva beszélgettek. Jött néhány általános kérdés, Rafael érdeklődött a lány családjának hogyléte felől, a munkahelyéről.
– És… van most barátod? – tette fel a kérdést óvatosan.
– Nincs – felelte Aida, és úgy érezte, a torkában dobog a szíve.
Több szó nem esett a témáról. Miután Rafael elkészült, kimentek a teremből, majd egy újabb tekergés után a büfében kötöttek ki. A férfi meghívta Aidát egy pohár rozéra, ő maga pedig sört ivott.
– Jól nézel ki – szólalt meg, miközben végigmérte a lányt. Aida érezte, hogy elpirul.
– Köszönöm – lehelte.
A színészek jöttek-mentek, volt, aki néhány szóra oda is ült hozzájuk. Az egyikőjükről kiderült, hogy Rafael jó barátja, valamint hogy a fia is zenél abban az együttesben, aminek a próbájára Aida eljött.
Hamarosan megérkezett a zenekar többi tagja is. Visszamentek a terembe, a színészek hangoltak, Aida letelepedett a székre, és kortyolgatta a rozét. Nem volt hozzászokva az alkoholhoz, ezért csak óvatosan iszogatta, azt azonban látta, hogy Rafael már a második pohár sörénél tart. Miután elkezdődött a próba, megállapította magában, hogy a csapat zenéje nem különösebben tetszik neki. Saját dalokat játszottak, és mindenki korrekt módon hozta, amit kellett, de a művek az ő ízlésének túl elvontak és odamondogatósak voltak. Ezért inkább Rafaelre koncentrált. A férfi is többször odatekintett felé játék közben.
Egy ponton Aida és Rafael egyszerre indultak a terem ajtaja felé, hogy mosdóba menjenek. A lány kilépett a folyosóra, Rafael követte. Egyszer csak Aida megérzett két kezet a derekán, és maga mögött a férfi elismerő hümmögését hallotta. A szíve meglódult.
– Ne már, kövér vagyok! – tiltakozott.
– Nem.
– De igen.
– De nem – húzta magához közelebb őt Rafael, és hátulról szorosan átölelte.
Aida számára megállt a világ. Rafael öleli őt. Öleli. A férfi, akit annyira szeret, aki néhány hónappal ezelőtt elküldte őt magától, most itt van vele, és a karjaiban tartja. Megfordult, hogy szemből ölelhesse vissza a férfit.
– Örülök, hogy itt lehetek – motyogta.
– Hát még én – lehelte Rafael. És csak ölelték egymást hosszasan. Persze, régebben is gyakran ölelkeztek, de ez most valami egészen más volt. Ott álltak a színház sötét folyosóján, összesimulva, szinte kapaszkodva egymásba, és Aida úgy érezte, el fog ájulni a boldogságtól, olyan hevesen kalapált a szíve.
Végül kibontakoztak egymás öleléséből, elvégezték dolgukat, és visszamentek a terembe a többiekhez. Mire a próba véget ért, késő este lehetett. Éppen a hangszereket pakolták össze, amikor a gitáros fiú apja benézett a terembe, és indítványozta, hogy tartsanak velük egy karaoke bárba. Aida azt hitte, itt véget is ért a találkozásuk Rafaellel, ám a férfi odafordult felé.
– Menjünk? – kérdezte.
Aida azonnal rábólintott. Felőle akár a híd alá is mehettek volna, csak hadd lehessen még vele…