Piros kabát és génkezelt szőlő

Amióta Aida rádöbbent, hogy szerelmes Rafaelbe, úgy érezte magát, mint egy őrült tinédzser, egy rajongó, aki minden információt és tárgyat begyűjt imádott bálványától. Számára teljesen új volt ez az érzés, és nem is örült neki – túlságosan sebezhetővé tette. Meztelennek érezte magát, akihez könnyű hozzáférni. Ugyanakkor az újdonság varázsával burkolózott be ebbe a szédült állapotba, és elnézően kezelte magával szemben minden furcsa tettét.
Például Rafaelnek volt egy piros kabátja. Alapvetően Aidának nem tetszett, abból a puffos anyagból készült, ami talán öt-tíz évvel korábban lehetett divatban. Ám a találkozók során megfigyelte, hogy amikor a férfi éppen jókedvű és jól érzi magát a bőrében, akkor ezt a kabátot hordja, míg ha morcos és zárkózott, akkor egy egyszerű feketét. Utóbbi jobban állt neki, de a lány magában a ruhadarabokat már összekapcsolta Rafael kedélyállapotaival. Ezért ha újabb találkára igyekezett, boldog volt, ha már messziről megpillantotta a piros kabátot.
Egyszer aztán, amikor a közeli kínai üzletben vásárolgatott, megpillantott egy hasonlót, mint amilyen Rafaelnek van. Át sem gondolván, mit tesz, megvette magának. Persze nem hordta, de a szobájába zárkózva gyakran magához ölelte a kabátot, sőt, néha még azzal is aludt.
Egy másik alkalommal, amikor Aida arról érdeklődött, mi a férfi kedvenc itala, Rafael azt felelte, hogy a génkezelt szőlő. Igen, génkezelt szőlő. Állítása szerint ugyanis az egyik márka szőlőitala olyan műízű, hogy fejben mindig megjegyzi magának, éppen génkezelt szőlőt iszik. Ugyanakkor olcsó és tartós, így hát rászokott, a végére pedig meg is szerette. Ezen aztán jót nevettek.
Azóta Aida többször is vásárolt magának ugyanabból a márkából szőlőitalt, és buzgón fogyasztotta. Hiszen minden korty Rafaelre emlékeztette.
Igen, tényleg úgy viselkedik, mint egy komplett őrült, egy eszelős rajongó. De ha egyszer olyan jó érzés...