Aida érezte, hogy a teste egy merő feszültség. Nagyon nehéz időszakon
volt túl: egy viharos szakítás állt a háta mögött, amely főleg amiatt
következett be, hogy kapcsolatuk nem tudott szexuális úton kiteljesedni.
Hiába próbáltak egymáséi lenni, a fiú valahányszor megpróbált
behatolni, az iszonyatos fájdalmakkal járt, és mindig le kellett
állniuk. Volt párja egyre jobban meggyűlölte emiatt, felszállt a
rózsaszín köd, felszínre került erőszakos természete, az utolsó időkben
kezet is emelt rá.
A lány nehezen heverte ki a szakítást. Néhány hónap múlva új kapcsolat
köszöntött be életében, de az első hónapok után ugyanazzal a problémával
szembesültek. Aida kétségbeesett, és nem értette, mi a baj a testével,
miért nem működik úgy, mint más lányoké. Lassan húszéves lesz, és még
mindig szűz, ezt pedig egyre nagyobb teherként élte meg.
Többször járt nőgyógyásznál, mire kiderült, hogy egy rendellenesség a
baj okozója. Szűzhártyája túl vastag, és természetes úton valószínűleg
sosem szakad át, ezért műtéti beavatkozásra van szükség. Ha az operáció
megtörténik, végre élhet rendes szexuális életet. Aida azonban eddigre
már besokallt, hányingere volt a szex gondolatától, ahogy önmagától is.
Összemocskolt patkányfészeknek érezte a testét, ami megkeseríti az
életét. Miért nem történhet egyetlenegy dolog úgy vele, mint másokkal?
Miért kell mindig, mindenben különböznie?! Nőiessége a sok csalódástól
és nehéz pillanattól romokban hevert.
A műtét előtti estén a szobájában kuporgott. Úgy érezte, beszélnie kell
valakivel, de nem akarta megint a párját terhelni a nyafogásával.
Forgatta a kezében a mobiltelefont, végigpörgette a neveket, mígnem
Rafaelnél kötött ki. Egy pillanatig habozott, aztán szélsebesen pötyögni
kezdett, és elküldött egy panaszos sms-t a férfinak.
Rafael tudott a problémájáról. Néhány nappal ezelőtt leveleztek egy
sort, ahol ez is szóba került. Korábban végigkövette előző kapcsolatának
romba dőlését is, tartotta benne a lelket a szakításkor, és
meghallgatta a lány panaszáradatát arról, hogy valami nagyon nem
működött testileg.
– Rettegek a műtéttől – írta Aida az sms-ben.
– Nem lesz gond – jött a szűkszavú felelet. Úgy látszik, Rafael megint rossz passzban van.
– Undorodom magamtól. Patkányfészek vagyok.
– Ne mondj ilyet, kérlek!
– De ha egyszer így érzem! Esküszöm, már nem is akarok szexelni, hányok a gondolatától.
Rafael válasz helyett felhívta őt.
– Így azért könnyebb, mint sms-ben pötyögni – mondta. Ezután másfél órán
keresztül beszélgettek, míg végül Aida valamelyest megnyugodott.
Másnap délelőtt megtörtént a műtét. Aidát altatás mellett operálták.
Amikor felébredt, várnia kellett a párjára, csak édesanyja volt
mellette. Ő támogatta ki az ágyból, miután a lány közölte, hogy ki kell
mennie a mosdóba.
Ahogy Aida felkelt, észrevette a lepedőn a vérfoltot. Eszébe jutott,
hogy ezt inkább a szerelmének ágyában látta volna szívesen. Megpróbált
nem sírni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése