Felitatjuk

Aida mögött becsapódott az ajtó, és a lány futni kezdett, vakon bele az éjszakába. Feldúlt volt, forró könnyek ömlöttek végig az arcán.
Zsombornál, a barátjánál töltötte a hétvégét, de semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték. Amióta túl volt a műtéti beavatkozáson, végre teljes szexuális életet élhetett párjával – csak éppen nem élvezte. Mintha a teste gumiból lett volna, nem váltott ki semmit belőle Zsombor érintése, és alig várta, hogy véget érjenek az együttlétek. A fiú is észlelte, hogy valami nincs rendben. Többször próbáltak beszélni a dologról, igyekeztek megoldást találni, de semmi. Aida nem kívánta a párját – azt sem tudta, hogy az milyen érzés. Zsombor úgy gondolta, talán az előzmények (volt párjának erőszakos viselkedése, a szexuális kudarcok, a nőgyógyászati műtét) lelkileg olyan mély nyomot hagytak a lányban, hogy emiatt nem élvezi az aktusokat. Aidának elege lett. Hát mindig ő a hibás?! Miért nem lehet olyan, mint a többi egészséges nő?
A sokadik próbálkozásuk után annyira összevesztek, hogy a lány felöltözött, és otthagyta Zsombort. Most pedig itt lődörög az utcán. Semmi kedve nem volt hazamenni és szembenézni a családjával. Majd elkezdik faggatni, hogyhogy ilyen korán hazajött, észreveszik a kisírt szemét, kérdezősködnek, és Aidának erre volt most a legkevésbé szüksége. De hová mehetne? Barátai nincsenek, maximum ismerősei, akikben nem bízik eléggé.
Rafael arca villant be az agyába. Vajon hogy fogadná, ha most beállítana hozzá? Lehet, hogy épp rosszkedvű, és csak zavarná őt. Nála sosem lehet tudni. De a lánynak nem volt más ötlete. Fázott, kimerült volt, csak egy nyugodt, meleg zugra vágyott. Így hát Rafael lakása felé vette az irányt.
Amikor becsöngetett, a férfi hamar ajtót nyitott, és döbbenten nézte végig látogatóját. Ám azonnal felmérte, hogy Aida nincs jól, ezért szó nélkül behúzta a lakásba. Leültette a kanapéra, majd eltűnt a konyhában.
A lány elmázolta a könnyeit, és körbehordozta tekintetét a nappalin. Rafaelnél mindig rend és tisztaság uralkodott. Sehol egy széthagyott ruhadarab vagy mosatlan edény. Sosem látott még ilyen rendszerető férfit: a családjában az apja és két fiútestvére is igencsak trehány volt, és Zsombor is hajlamos volt szétszórni a dolgait... nem, rá most inkább nem gondol, különben újra elsírja magát.
Rafael odalépett hozzá, és egy pohár vizet nyújtott felé. Aida elvette tőle, de annyira remegett a keze, hogy elejtette az italt. A pohár szerencsére műanyag volt, így megúszta a dolgot, de a víz persze kiömlött.
– Basszus, ne haragudj! – szabadkozott Aida csüggedten.
– Semmi gond, felitatjuk! – Rafael hozott egy tekercs papírtörlőt, és feltörölte a vizet. Milyen mókás és egyben hátborzongató, amikor többes számban beszél magáról...
A lány sírni kezdett. Rafael leült mellé, fél kézzel átkarolta őt, és egy letépett papírtörlővel szárítgatta az arcát.
– Felitatjuk – suttogta lágyan. Aida nekidőlt, és halkan zokogott.
Rafael nem kérdezett semmit. Csak némán ölelték egymást, és ez így volt jó.