Közelebb

Évek teltek el. Aida sokáig nem hallott Rafaelről. Annyit tudott róla, hogy bekerült egy színházba, ahol váltásban játszott egyre fontosabb szerepeket. Végül egy közösségi oldalon talált rá. Percekig gondolkozott azon, merjen-e írni, végül vette a bátorságot, és megfogalmazott neki egy rövid levelet, amelyben hogylétéről érdeklődött. Nem fűzött túl sok reményt ahhoz, hogy Rafael válaszol – korábban előfordult, hogy egy-egy ünnep alkalmából küldött neki sms-t, de vagy nem érkezett rá felelet, vagy csak nagyon szűkszavú választ kapott.
Így hát annál jobban meglepődött, amikor a férfi visszaírt a közösségi oldalon, méghozzá egy magához képest terjedelmes levelet. Hamar meg is beszéltek egy személyes találkozót. Aida alig akarta elhinni, hogy ez megtörténhet.
Pedig megtörtént – most először végre csak ők ketten találkoztak, nem volt körülöttük még hatvan gyerek, egy pattogó rendező és egyéb dolgozók.
A Margitszigeten sétáltak. Rafael végre rákérdezett, miért volt Aida annak idején olyan összetört, a lány pedig elmesélte az iskolás éveit, a kiközösítését, beszélt a csalódásairól. Ő is mert kérdezni, Rafael pedig válaszolt, mesélt mindenféléről, úgy beszélgettek, mint akik nagyon régóta jó ismerősök, nem telepedett közéjük kínos csend. Aida sosem látta még ennyire nyitottnak és kedvesnek a férfit – úgy érezte, régi álma vált ezzel valóra. Hiszen Rafael végre közel engedte magához!
MSN-címet is cseréltek, ezt követően pedig hajnalokon át chateltek egymással. Zenéket küldözgettek a másiknak, webkameráztak, Rafael pedig egyre többször dicsérte Aidát. Törődött vele, kedves dolgokat mondott neki, bókolt. A lány a fellegekben érezte magát.
Kétszer találkoztak, mindkét találkozó végén hosszan megölelték egymást. Ezután azonban valami megváltozott…