Rafael ajtót nyitott Aidának, majd halvány mosollyal az ajkán
betessékelte őt az előszobába. A lány reszkető szívvel lépte át a
küszöböt, és érezte, hogy zavarban van.
Tudta, hogy ma este megtörténik.
Az elmúlt hetekben Rafael még lábadozott a balesete után, de azért
rendszeresen találkozgattak. Aida sokszor felszaladt hozzá munka előtt
vagy után, beszélgettek, filmet néztek. Amikor a férfi már jobban volt,
gyakran sétáltak kedvenc parkjaikban, néha beültek enni valahová. Egyre
bátrabban csókolták meg egymást, kezdetekben még puhatolózva, később
egyre mélyebben és szenvedélyesebben – és ilyenkor Aida valami furcsát
érzett belül, valami különös, remegő forróságot, amilyet korábban még
sosem tapasztalt. Minél többször csókolta meg őt a férfi – és
szerencsére már nyugodtabban kezdeményezett –, annál többször vágyta,
hogy újra érezhesse. Hogy lehet, hogy eddig nem élvezte a csókolózást?
Zsomborral kifejezetten rossznak élte meg, Szilárddal pedig az a kevés,
amit váltott, kellemes volt, de semmi különös. Rafael csókja azonban
leírhatatlan: puha, édes, mégis jólesően szenvedélyes, ahogy elmélyül.
– Úgy ácsorogsz itt, mintha először lennél nálam – hallotta meg maga
mögött a férfi hangját. Megfordult. Rafael nevetős, szinte pajkos
tekintettel nézte őt.
– Minden rendben? – kérdezte.
– Igen, csak… mindegy, hülye vagyok – hajtotta le a fejét Aida, és
tényleg annak érezte magát. Mi ütött belé? Miért görcsölt rá hirtelen
ennyire a dologra? Különben sem biztos, hogy éppen ma este lesznek
egymáséi! De amikor a férfi felhívta őt, hogy megbeszéljék a következő
találkozójukat, és felajánlotta, hogy jöjjön fel hozzá, valahogy azt
hallotta ki a hangjából… Na jó, le kellene állnia a kombinálással!
Rafael odalépett hozzá, és a lány érezte puha érintését az arcán. Ahogy
felnézett rá, végtelen gyengédséget látott a szemében. A férfi odahajolt
hozzá, és lágy csókot lehelt az ajkára. Aida belereszketett ebbe a
törődő kedvességbe.
– Ne idegeskedj! – suttogta Rafael, majd újra megcsókolta, ezúttal
hosszabban, ráérősen. Aida elgyengülve visszacsókolt, miközben
belesimult a férfi ölelésébe. Gondolatai kihullottak a fejéből, csak az
érzés maradt. Rafael keze rebbenve simult a hátára, ujjbegyeivel
cirógatni kezdte, remegésre késztetve a lányt. Ajkai lassan elszakadtak
Aidáétól, a lassú, gyengéd csókok pedig a nyakára kúsztak. A lány
hátrahajtott fejjel sóhajtott.
Te jó ég, mennyi ideje vágyom arra, hogy Rafael érintsen, igazán, mint felnőtt férfi a felnőtt nőt…
Szinte fel sem figyelt arra, ahogy a ruhadarabok eltűnnek róla. Azt
hitte, zavarban lesz, de nem, csak az érdekelte, hogy Rafael csókjait
újabb és újabb felületeken érezhesse. Valahol az elméje mélyén feltámadt
a gondolat, hogy viszonoznia kellene az érintéseket, nagyobb aktivitást
kell, hogy mutasson, ekkor tétován a férfi ingéhez nyúlt, és elkezdte
kigombolni. Rafael picit elhúzódott, hogy hozzáférhessen, de nem hagyta
abba a kényeztetést. Keze puhán, lágyan érintette Aida bőrét, ahol csak
érte.
– Én… – kezdte a lány félve. – Ne haragudj, ha bénázom, én csak…
– Csss – tette mutatóujját a szájára Rafael. – Ne görcsölj ezen… Csak bízd rám magad, jó? Nem lesz semmi baj.
– Rendben.
A férfi a két tenyere közé fogta arcát, és mélyen a szemébe nézett.
– És ha bármi nem jó, csak szólj, oké?
– Oké – mosolyodott el szégyellősen Aida. Meghatotta Rafael
figyelmessége. Ezúttal ő hajolt csókra, mert úgy érezte, most csak ez
tartja egyben. Hosszan, szenvedélyesen csókolták egymást, majd Rafael a
karjaiba kapta a lányt, és az ágyra fektette. Aidán eddigre már csak a
bugyija maradt fent. Rafael ledobta magáról az inget, aztán ő is az
ágyra mászott. A lány fölé hajolt, és újra csókolni kezdte, miközben
keze lassan felfedezőútra indult a testén.
Aida számára megszűnt a külvilág. Egy álomszerű, lebegő burokban érezte
magát, ahol selymesség van, növekvő forróság, cirógató kényeztetés, és
puha, nedves csókok, amelyek mintha egyszerre lennének ott a testének
minden pontján. Ahogy Rafael újra és újra végigsimogatta, végigcsókolta,
a lány nedvességet és egyre erősebb sajgást érzett a lába között.
– Rafael… – nyögte önkéntelenül, mire a férfi azonnal hozzáhajolt.
– Baj van?
– Én… valami fura lüktetést érzek… ott – bökte ki Aida sután.
A férfi halványan elmosolyodott. Kezét lecsúsztatta Aida combjáig, ujjai
súrolták az ölét a bugyin keresztül – és megérintette, pontosan ott,
ahol a sajgást érezte.
– Úristen – szakadt ki Aidából. Rafael gyors csókot nyomott az ajkára,
majd lekúszott az öléhez, és gyengéd mozdulatokkal lehúzta a lányról a
bugyit. Aztán cirógatni, kényeztetni kezdte a lüktető pontot, Aida
először az ujját érezte, majd a száját, nyelvét, de már alig tudta
követni, mi történik vele, csak az jutott el hozzá, hogy ez csodálatos,
ebből egyszerre akar még többet és egyszerre szeretné, hogy enyhüljön az
egyre növekvő sajgás… Kusza sóhajok és nyögések hagyták el az ajkát,
altestét teljesen felkínálta Rafaelnek, akinek érintései egyre
intenzívebbé váltak. Aida testében nőtt a nyomás, végül robbant, halkan
sikított, háta ívbe feszült, lelke szárnyalt, majd darabokra hullott.
Rafael nyugtatólag simogatta őt odalent, aztán elhúzódott, és a lány
hallotta, amint ledobja magáról a maradék ruhadarabokat, majd az
óvszertasak szakadását.
A férfi feltérdelt fölé, megemelte őt a csípőjénél fogva, és lassan belé
hatolt. Úgy olvadtak eggyé, mintha ennek mindig is így kellett volna
lennie, mintha két fél egyesülne egy tökéletes egésszé. És ahogy Rafael
mozogni kezdett Aidában, a lány életében először érezte úgy, mintha apró
tűzijátékok robbannának a testében. Sosem tapasztalt élvezet áradt szét
mindenében, miközben a férfiba kapaszkodott, és felvette a ritmust.
Rafael nem esett neki, lassan és elnyújtva szeretkezett vele, végig az
arcát figyelve. Szinte csodálkozva, ámulatba esve bámultak egymásra. A
férfi végül fokozta a tempót, és együtt vesztek bele az örvénylő
élvezetbe…
Rájuk esteledett, és ők pihegve, összeölelkezve feküdtek a sötétben.
Aida képtelen volt visszafojtani kibuggyanó könnyeit, amelyeket a
boldogság és a megkönnyebbülés szült. Mégis egészséges nő! Nem frigid,
mint ahogyan azt annak idején Zsomborral hitték, igenis tudja élvezni a
szeretkezést. A lány úgy érezte, mázsás súly hullott le a szívéről.
Rafael finoman letörölte a könnyeit.
– Jól vagy? – suttogta.
– Soha nem voltam még ilyen jól – lehelte Aida, és még szorosabban hozzábújt a férfihoz. Rafael gyengéden cirógatta a hátát.
– Látod? Nincs veled semmi gond az égvilágon – mormogta.
– Csak a megfelelő partner kellett – kuncogott Aida.
– Hogyne – dünnyögte a férfi, de Aida hallotta a hangján az elégedettséget. – Mellesleg, mikor értél te ilyen gyönyörű nővé?
– Én, gyönyörű? – pirult el a lány.
– Igen. Csodálatos vagy, Aida. – Rafael odahajolt hozzá, és gyengéden
megcsókolta. – Ha ezt tudom, előbb leteperlek – tette még hozzá
vigyorogva.
– Nos, még jó sokszor megteheted!
– Nagy kegyesen engedélyt adsz rá? – csipkelődött a férfi, mire felnevettek.
Rafael kibontakozott a lány öleléséből, és felült.
– Na, gyere, együnk valamit, aztán aludjunk, mert holnap délelőtt próbám van.
– Akkor itt alhatok? – nézett fel rá Aida reménykedve.
– Még szép! Nehogy azt hidd, hogy most hazaengednélek – mosolygott rá Rafael melegen.
*
- Mesélhetek valamit? – kérdezte Aida bágyadtan. Már túl voltak a
vacsorán, az esti mosakodáson, és most összebújva feküdtek az ágyban.
– Ühüm – mormogta Rafael álmosan.
– Én nem a színjátszó társulatban láttalak először. Illetve nem akkor, amikor oda beléptem.
– Hanem? – érdeklődött a férfi most már éberebben.
Aida elmosolyodott, ahogy felidézte magában az emléket.
– Akkoriban jártam külön énekórákra, és Anita volt a tanárnőm. Tudod, a
Lendvai, aki annak idején beugró tag volt a társulatban. Ő tanácsolta,
hogy szerinte ki kellene próbálnom magam a színjátszásban, meg hogy jót
tenne nekem. Felajánlotta, hogy jöjjek el az egyik musical gálájukra,
ahol meghallgathatom őket, és eldönthetem ezek alapján, csatlakoznék-e.
Anita maga is a fellépők között volt. Duettet énekelt. – Aida felnézett a
férfira. – Veled.
– Velem? – bámult rá Rafael csodálkozva. – Biztos jól emlékszel?
– A Mint két gályát adtátok elő.
A férfi töprengve vonta össze a szemöldökét.
– Aha, így már rémlik valami.
– A családom is ott volt, ők leginkább Anitára voltak kíváncsiak, de
egyöntetűen megállapítottuk, hogy leénekelted őt a színpadról.
– Ne már, ez biztos erős túlzás!
– Pedig tényleg így gondoltuk. Anita is el volt látva jó hanggal, de te
vitted el a dalt. A bátyám, aki nagy színházrajongó, mindenkihez alapból
szigorúan közelít, kevés színész tehetségét ismeri el, de még őt is
lenyűgözted.
Aida egy pillanatra elhallgatott.
– Engem azonban a szólószámoddal varázsoltál el.
– Volt szólószámom? Mikre nem emlékszel ennyi év távlatából…
– Volt bizony. A Bui Doi. Ahogy a kórus elkezdte énekelni, te
belépdeltél a színpadra, aztán belefogtál… Akkora átéléssel tártad a
közönség elé a szöveget a táborba zárt gyermekekről, akiket meg kell
menteni, hogy a lélegzetemet is visszafojtottam. A dal fokozatosan
kiteljesült, és a végén az kitartott hang, hát az belém égett. Éppen az
első felvonás utolsó fellépője voltál. A bátyám és én döbbenten
bámultunk egymásra, majd szinte egyszerre rohantunk a folyosóra, hogy
megnézzük a plakáton, ki volt ez az ember.
Rafael némán hallgatta őt.
– És elírták a vezetéknevedet rajta – szusszantotta dühösen Aida.
– Na, jellemző…
Aida nosztalgikusan sóhajtott.
– Sosem felejtem el azokat a pillanatokat.
– Szóval te már ott kinéztél magadnak?
– Mondhatjuk – kuncogott Aida. – Lenyűgöztél a hangoddal, a
kiállásoddal. Az járt a fejemben, ki ez a különös ember, de akkor még
nem gondoltam volna, hogy később megismerhetlek. Aztán, amikor
bekerültem a társulatba, és ott találkoztam veled, rögtön éreztem, hogy…
– Hogy előbb-utóbb összegyűrjük a lepedőt? – pislogott mímelt ártatlansággal Rafael.
– Lüke! – nevetett a lány. – Mindegy… csak ezt akartam elmesélni.
– Értem. Köszönöm. De most már alvás!
Aida valami hasonló reakcióra számított, hiszen a férfi nem a szavak
embere, és nehezen beszél az érzéseiről. Engedelmesen befészkelte magát
Rafael ölelésébe, és lehunyta a szemét. Belül kicsit félt elaludni, mert
attól tartott, ez csak valami álom, ami reggelre szertefoszlik. Ám az
álmosságot nem tudta leküzdeni. Mélyen beszívta a férfi illatát, és
érezte, ahogy lassan elbóbiskol.
– Szeretlek, Aida.
Álmodik? Vagy jól hallotta, Rafael tényleg ezt mondta? Már nem volt
ereje megkérdezni vagy válaszolni, mert az ólomsúlyú álmosság lehúzta őt
a mélybe, de még érezte, hogy az ajka gyenge, boldog mosolyra húzódik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése