Álmatlan éjszakák

Aida képtelen volt elaludni. Pedig nagyon kimerültnek érezte magát, főleg idegileg, és a szeme is égett a sok sírástól. Az agya mégis lázasan zakatolt, és nem hagyta, hogy álomba zuhanjon. Természetesen a gondolatai Rafael körül forogtak – ki más is lehetne a fejében? Annyi mindennel megpróbálta elterelni a figyelmét, új emberekkel ismerkedett, programokat keresett magának, hódolt a hobbijainak – de valahányszor elcsendesült körülötte az élet, és megtalálta az éjszaka, minden kezdődött elölről.

Visszagondolt arra, hány álmatlan éjszakát okozott neki a férfi annak idején. Amikor tizenöt éves korában kétségbeesetten próbálta őt megismerni, de nem merte megszólítani, akkor is napokon át forgolódott.
Aztán végre összebarátkoztak, és volt egy szép időszak az életükben, amikor napi szinten tartották a kapcsolatot – de Rafael megrémült attól, hogy az egyikőjük többet érezhet a másik iránt, ezért kihátrált, Aida pedig később összejött Zsomborral. A lány ennek ellenére sem tudta kiverni a férfit a fejéből, és egy hajnalon megírta neki sms-ben, hogy „Hiányzol”. Ezután elaludt, majd amikor felriadt, három üzenet várta őt Rafaeltől.
„Te is nekem, cica! De ezt hogy mondhatnám el?”
„És mondd meg, drága, hogy én ezzel mit kezdjek. Hiszen Te férjnél vagy.”
„De ne haragudj, hiszen emberi kapcsolatról beszélünk. Te is hiányzol.”

A lány zavartan nézte az sms-eket. Nem gondolta volna, hogy az egyszavas kis üzenetével ennyire felzaklatja Rafaelt. Nyomorultul érezte magát, ezért másnap délelőtt írt egy hosszú levelet neki, az érzéseiről, arról, hogyan éli meg a kettejük kapcsolatát, mi játszódott le benne a kezdetektől fogva. Akkor próbált meg először neveket adni az érzéseinek, vagy legalább körülírni, hogy a férfi megértse, miért koslat utána tizenöt éves kora óta.
Rafael akkor szűkszavúan, de meghatottan reagált, és megbeszéltek egy találkozót – ahol azonban kínos csend feszült közéjük, és valamiért nem tudták élő szóban átbeszélni a levél tárgyát. Mivel egyikőjük sem átlagember, néha előfordultak ilyen találkozások.

Most azonban Aida nem írhat neki sem sms-t, sem e-mailt. Hiszen Rafael kifejezetten azt kérte, hogy engedje őt el.
A lány feladta az alvással való próbálkozást. Kikászálódott az ágyból, leült az íróasztalához, majd felkapcsolta az éjjeli kislámpát, és magához húzott egy füzetet meg egy tollat. Írni kezdett – keserédes, könnyes verseket, róla, hozzá. Tudta, hogy Rafael ezeket sosem fogja látni. Csak írt és írt, még akkor is a füzet felett görnyedt, amikor elérkezett a reggel, és felébredt a város.
Végül megdörzsölte fáradt szemét, és mélyet sóhajtott. Új nap kezdődik. Ismét fel kell tennie az álarcát.