Korai lelkesedés

Aida ledermedve ült, szívét valami mélyről jövő jeges félelem szorította össze. Kezében szorongatta a telefonját, újra és újra elolvasta a megnyitott sms-t, de még képtelen volt reagálni rá.
Egy hét. Pontosan egy hét telt el azóta, hogy Rafael magához invitálta, aludjon nála. A lány azonnal rohant, és élete egyik legszebb estéjét töltötte a férfival. Nem történt köztük semmi testiség, de órákon át, hajnalig beszélgettek. Az addig zárkózott Rafael évek óta először újra megnyílt neki, és rengeteget mesélt magáról. Hogy az apja alkoholista volt. Hogy Ákos és a Bonanza Banzai zenei munkássága tartotta benne a lelket nehéz időszakokban. Hogy miként döntött a színészet mellett. Hogy mik a kedvencei. Hogy hozzá hasonlóan ő is imádja a macskákat és a plüssállatokat. Aida erre az estére várt hosszú hónapokon keresztül. Már évek óta ismerte a férfit – bár az ismerni szó túlzás –, lassan indult el a barátságuk, volt egy gyönyörű nyaruk, amikor rengeteget beszélgettek, de rá egy-két évre a férfi mintha megváltozott volna. Teljesen bezárkózott előtte, szinte nem is emlékezett azokra az időkre, amikor még olyan nagyon jóban voltak, és kis híján több is alakult köztük. A lány megszenvedte ezt az időszakot, neki nagyon hiányzott ez a furcsa ember – nem talált megfelelő szót a kapcsolatukra, de úgy érezte, nélküle a lelkének egy darabja üresen tátong. Most végre a férfi újra beengedte őt. Aida annyira boldog volt, hogy amikor végül aludni tértek – ő aludt az ágyban, Rafael egy másik szobában, a kanapén –, reggelig forgolódott, nem jött álom a szemére.

Azt hitte, most végre újra elindultak azon az úton, amit egyszer már megkezdtek, és madarat lehetett volna fogatni vele. Korai lelkesedés volt.
Rafael eltűnt. Nem, vagy csak szűkszavúan reagált Aida üzeneteire. A lány ma este is küldött neki egy rövid sms-t. Fél óra is eltelhetett, mire jött a válasz – de amikor megnyitotta, a szívébe éles fájdalom hasított.
„Szeretnék kilépni az életedből. Tudom, gyűlölve leszek. Majd rászolgálok. Szedd össze magad, és fogadd el olyannak, amilyen vagy.”

Ennyi? Nem, ez lehetetlen! Aida fejében dübörögtek az összefüggéstelen gondolatok. Megrázta magát, és visszaírt, a döntés miértjéről érdeklődött. Olyan feleletek jöttek, hogy Rafaelnek másfelé vezet az élete, fogadja el, nem egyformák, majd amikor Aida ezt kétségbe vonta, jöttek a keményebb üzenetek, miszerint ő egy önző ember.
Önző?! A lány elsírta magát. Mégis hogy lenne önző, amikor az elmúlt hetekben teljesen hátrasorolta magát, csak Rafael felől érdeklődött, őt akarta megismerni, a saját bajaival már elő sem jött... Hogy mondhat neki a férfi ilyet?
Ismét visszaírt, de arra már nem jött felelet.

„Nem lehet ennek az egésznek így vége” – gondolta Aida kétségbeesetten. – „Nem lehet, hogy neki mindez csak ennyit jelentett... pont egy ilyen gyönyörű este után... Nem lehet, nem lehet...”